HTML

CivilTV11

Egy újbudai lokálpatrióta, Csanády László ezúton kívánja megjelentetni azokat a kerületi kulturális, ifjúsági és szenior eseményeket megörökítő filmeket, amelyek az ismeretterjesztést, a szórakoztatást szolgálják. A rendszeres látogató ezen a fórumon a civil élet eseményeiről is tájékozódhat. Elérhetőségem:civiltv11@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

2011.11.14. 16:06 CivilTV11

Hadronütköztető az Övegesben

A fizika nagy varázslója, Öveges József, 116 évvel ezelőtt, november 10-én született.

A nevét viselő gazdagréti szakközépiskola ebből az alkalomból idén is megrendezte az Öveges emlékhetet.

A szokásos programok mellett egy igen izgalmas kaland várta a diákokat, tanárokat és szülőket. A délelőtt 10 órára meghirdetett program nem kevesebbet ígért, mint egy virtuális látogatást a Cern-i nagy hadronütköztetőbe, hiszen az Öveges professzor nevét viselő középiskola a leghivatottabb arra, hogy elsőként vegyen részt egy virtuális látogatáson, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a világhírű részecskegyorsítóval.

CERN az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma a francia - svájci határon, Genftől kissé északra. Jelenleg 3000 állandó alkalmazottja van, és mintegy hat és félezer tudományos kutató és mérnök dolgozik CERN-beli kísérleteken.

Az Öveges Szakközépiskola november 10-én 60 percre belépett Cernbe. Egyedül álló, izgalmas kaland volt.

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://civiltv11.blog.hu/api/trackback/id/tr493382311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása