HTML

CivilTV11

Egy újbudai lokálpatrióta, Csanády László ezúton kívánja megjelentetni azokat a kerületi kulturális, ifjúsági és szenior eseményeket megörökítő filmeket, amelyek az ismeretterjesztést, a szórakoztatást szolgálják. A rendszeres látogató ezen a fórumon a civil élet eseményeiről is tájékozódhat. Elérhetőségem:civiltv11@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

2013.02.10. 18:18 CivilTV11

Az "ezerarcú" ember

Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját ünnepli az ország az idén.

Ebből az alkalomból előadássorozatot rendez a Molnár-C. Pál Műterem-múzeum.

Az első, programindító találkozásra február 23-án kerül sor 16 órai kezdettel.

„Álom és valóság” címmel Keller Péter emlékszik vissza, dédapjára.

Szólj hozzá!


2013.02.10. 09:10 CivilTV11

Budapest 100

100-nak lenni jó, 100-nak lenni szép! Újra itt a budapesti 100 éves házak ünnepe – a Budapest100!

Ezzel a címmel indítja útjára immár harmadik alkalommal az OSA Archívum.

A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ  A nyitott házak hétvégéjén nem kizárólag a jó karban lévő épületekbe vagy a műemlékekbe látogathat el a közönség. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. A Budapest100 közös gondolkodást kezdeményez a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi.

A Budapest100 programhoz bárki csatlakozhat, ha van kedve a következő hónapokban együtt gondolkodni és szervezni velünk – önkéntesek, valamint százéves épületek lakói/dolgozói jelentkezését egyaránt várjuk.

Jelentkezni, kérdezni itt lehet: budapest100@kek.org.hu vagy a 20/341 66 88-as telefonszámon.

A házak bemutatkozására az idén, április 6-7 -én kerülhet sor.

 

 

 

 

Szólj hozzá!


2013.01.31. 10:59 CivilTV11

Macik az Orlay utcában

Mackók és babák várják a látogatókat a Kiss Áron Magyar Játék Társaság Orlay utcai klubhelyiségében. Január végén nyílt meg Szabóné Bognár Mária ezüstkoszorús babakészítő gyűjteményes kiállítása.

A kiállítás megtekinthető 2013. március 3-ig csütörtökönként 14-18 óra között, vagy szombat-vasárnap 10-16 óra között, a Kiss Áron Magyar Játéktársaság klubhelyiségében, 1118 Budapest, Orlay u. 2/B szám alatt.

2 komment


2012.12.03. 11:18 CivilTV11

A világ más szemmel

Különleges, elgondolkodtató és nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat az Allee Bevásárlóközpont második emeletén. A tárlaton "A világ más szemmel" című pályázatra beérkezett pályaműveket tekintheti meg a látogató, amelyek mindegyikét autizmussal élők alkottak.

A kiállítás november végén nyílt és december végéig tekinthető meg.

Szólj hozzá!


2012.11.13. 06:19 CivilTV11

Matricák 2012

Ezzel a címmel nyílt nemzetközi kiállítás a Próféta Galériában, kisméretű elektrográfiai alkotásokból. A kiállítás november 27-ig tekinthető meg a Szent Gellért tér 3 szám alatt.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása