HTML

CivilTV11

Egy újbudai lokálpatrióta, Csanády László ezúton kívánja megjelentetni azokat a kerületi kulturális, ifjúsági és szenior eseményeket megörökítő filmeket, amelyek az ismeretterjesztést, a szórakoztatást szolgálják. A rendszeres látogató ezen a fórumon a civil élet eseményeiről is tájékozódhat. Elérhetőségem:civiltv11@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

2012.03.24. 11:11 CivilTV11

"Színekből álló zene"

Ezzel a címmel nyílt meg Benkő Éva kiállítása a Gazdagréti Közösségi Házban található Rét Galériában.

A tárlat április 11-ig tekinthető meg

1 komment


2012.03.18. 10:54 CivilTV11

Lágymányosi planetárium

Március a meteorológiai és csillagászati tavasz kezdete is.A csillagászati tavasz éppen három héttel később kezdődik, mint a meteorológiai.

És hogy miért éppen március 21-étől számítja a tavaszt a csillagászat?

A válaszért ellátogattunk Magyarország első digitális planetáriumába az újbudai telephelyű ELTE TTK, Csillagászati Tanszékére.

Az egyetemi oktatás céljait szolgáló alig három tucat ember befogadására képes objektumot 2011 szeptemberében adták át. Igaz a Természettudományi Kar 1988-ban átadott lágymányosi épületében már tervezéskor kijelölték a planetáriumot és a csillagvizsgálót, de mindkét létesítmény a költségcsökkentés áldozata lett. A csillagvizsgálót végül 2004-ben adták át, de a planetárium átadására még hét évet kellett várni.  Eredetileg a földszintre szánták, ám ez nem tűnt előnyös megoldásnak, így került az épület tetejére. A planetárium 8m átmérőjű kupolája alatt közel három tucat nézőnek jut hely. A számítógép szoftverének csillagkatalógusa tízmillió csillagot tartalmaz, amelyet speciális projektor szór szét a gömbfelületen. A digitális planetáriumnak főleg az egyetemi oktatásban van fontos szerepe, de az ismeretterjesztésben, és a kutatásban is eredményesen használható. A korlátozott, csupán 2400 pixeles felbontás elmarad ugyan a hagyományos optikai elven működő planetáriumi eszközöktől, cserébe azonban zoomolni lehet vele, valamint gyorsítani és lassítani az időt.

 

Szólj hozzá!


2012.03.15. 17:00 CivilTV11

„Száz év se, és dalol a szél”

Az Összefogás Újbudáért Egyesület Kamarakoncertre és Irodalmi estre hívja Újbuda polgárait március 21-én és 24-én, a Bartók Béla út 10-12 szám alatti helyiségbe, hogy átnyújtsa  Újbuda XX. századi szellemi örökségéből készült válogatást.

A rendezvényre, melyre a belépés díjtalan, az egyesület irodavezetője invitál.

 

 

 

Szólj hozzá!


2012.03.13. 10:40 CivilTV11

Újbuda női szemmel

A Jól-Lét közhasznú Alapítvány és a Három Hét Galéria Újbuda női szemmel, amatőr fotópályázatot hirdetett.

A nyertes pályázatokból nyílt kiállítás március 8.-án, a Bartók Béla út 37 szám alatt.

Az Újbuda Kulturális Városközpont városrehabilitációs projektje keretében létrejött kiállítás április 14-ég megtekinthető meg.

 

 

 

Szólj hozzá!


2012.03.12. 11:29 CivilTV11

Új galéria nyílt a Gellért térnél

Buda legnagyobb alapterületű kortárs galériája, a Próféta nyílt meg március 8-án, a Gellért tér 3. szám alatt. 1905-ben itt nyílt meg a Műegyetem kávéház, későbbi nevén Próféta Söröző és Étterem. Az 1920-as években bezárt, majd évtizedeken át a kerület házasságkötő termeként működött.

Újbuda legújabb kulturális helyszíneként megnyílt Próféta Galéria, a képzőművészeti kiállítások mellett irodalmi, zenei esteknek és előadássorozatoknak is otthont kíván adni, de a hírek szerint itt alkalmanként házasságok is köttethetnek. 

A megnyitón Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere és D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök is beszédet mondott.

A Galéria első kiállítását, a napokban elhunyt Német Miklós festőművész munkáit bemutató tárlatot, Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg.

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása