HTML

CivilTV11

Egy újbudai lokálpatrióta, Csanády László ezúton kívánja megjelentetni azokat a kerületi kulturális, ifjúsági és szenior eseményeket megörökítő filmeket, amelyek az ismeretterjesztést, a szórakoztatást szolgálják. A rendszeres látogató ezen a fórumon a civil élet eseményeiről is tájékozódhat. Elérhetőségem:civiltv11@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

2012.03.12. 11:29 CivilTV11

Új galéria nyílt a Gellért térnél

Buda legnagyobb alapterületű kortárs galériája, a Próféta nyílt meg március 8-án, a Gellért tér 3. szám alatt. 1905-ben itt nyílt meg a Műegyetem kávéház, későbbi nevén Próféta Söröző és Étterem. Az 1920-as években bezárt, majd évtizedeken át a kerület házasságkötő termeként működött.

Újbuda legújabb kulturális helyszíneként megnyílt Próféta Galéria, a képzőművészeti kiállítások mellett irodalmi, zenei esteknek és előadássorozatoknak is otthont kíván adni, de a hírek szerint itt alkalmanként házasságok is köttethetnek. 

A megnyitón Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, dr. Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere és D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök is beszédet mondott.

A Galéria első kiállítását, a napokban elhunyt Német Miklós festőművész munkáit bemutató tárlatot, Szabó Noémi művészettörténész nyitotta meg.

 

Szólj hozzá!


2012.02.27. 10:51 CivilTV11

Új képzőhely Újbudán

Néhány évvel ezelőtt még Kolos Richárd Szakközépiskolaként ismerték a Fehérvári út 10. szám alatt lévő iskolát, a József Attila Gimnázium tőszomszédját.

2012. február 24-e óta azonban, a Dél-budai TISZK képzőintézményeként tarthatjuk számon.

Az alábbiakban a megnyitóról készült, a szakképzés megújítását is célzó gondolatokkal fűszerezett összeállítást láthatnak.  

Szólj hozzá!


2012.02.26. 15:51 CivilTV11

TISZK csillag született

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Dél-budai TISZK öt középiskolája részvételével a hajdani Ki mit tud?- ok hagyományain nyugvó „TISZK Csillag születik” vetélkedőt.

Az idei rendezvénynek az Öveges József Szakközépiskola adott otthont. A fiatalok három művészeti kategóriában indulhattak. A verseny jó hangulatát a meghívott művész, Ayala produkciója alapozta meg.

A vetélkedőből tálalok fel most csipetnyi kóstolót. 

(Egyébként a játékra február 24. délutánján került sor, amellyel mintegy megünnepelték a délelőtt átadott új képzőhelyet a Fehérvári út 10. szám alatt.)

 

 

Szólj hozzá!


2012.02.19. 19:42 CivilTV11

Karinthy - túra

avagy a Karinthy család nyomában a Móricz Zsigmond körtértől a Gellért Szállóig címmel Újbuda Önkormányzatának támogatásával játékra hívta az újbudiakat.

A játékosok egy totót és egy feladatlapot kaptak, melynek útmutatásai szerint fel kellett keresniük néhány olyan helyszínt, amely valamilyen formában köthető a Karinthy – családhoz.

A helyes megfejtők és a feladatokat sikeresen végrehajtók között sorsolással számos értékes nyereményt sorsoltak ki.

 

Szólj hozzá!


2012.02.19. 10:41 CivilTV11

Bethlen börze

Börzét tartottak a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnáziumban, február közepén.

Használt játékokat, gyermekruhákat, sporteszközöket, könyveket, tan- és hangszereket lehetett vásárolni, árulni, csereberélni. Igaz, az árusokból és portékáikból több volt, mint vevőkből, a délután jó hangulatban telt el. Kell ennél több?

 

 

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása