HTML

CivilTV11

Egy újbudai lokálpatrióta, Csanády László ezúton kívánja megjelentetni azokat a kerületi kulturális, ifjúsági és szenior eseményeket megörökítő filmeket, amelyek az ismeretterjesztést, a szórakoztatást szolgálják. A rendszeres látogató ezen a fórumon a civil élet eseményeiről is tájékozódhat. Elérhetőségem:civiltv11@gmail.com

Friss topikok

Linkblog

2011.11.14. 16:09 CivilTV11

Épített környezet

Újbuda a mi városunk, mondhatták joggal azok a kerületi diákok, akik részt vettek az Újbudai Pedagógiai Intézet által meghirdetett multimédiás versenyen. 

Az itt lakó és itt tanuló diákok alaposan szemügyre vették kerületünk épített és művészeti értékeit. Nyitott szemmel és szívvel járták kerületünk utcáit és környezetünk iránt érzett felelősségüktől vezérelve készítették el pályamunkákat.

Értékes, szép és elgondolkodtató előadásokat hallhattak és láthattak azok, akik a versenyt végigkövették. A humort és irónit sem nélkülöző pályamunkákon érződött, az odaadó, lelkes kutatómunka minden erénye. Diákjaink a kerület napján nem is adhattak volna szebb ajándékot Újbuda lakosainak annál, mint hogy ráirányították figyelmünket a bennünket körülvevő épített és művészeti értékeinkre, felhíva figyelmünket azok védelmének fontosságára.

 A verseny során kiderült, kerületünk sok fiatal lokálpatriótákkal gazdagodott.

 

 

 

Szólj hozzá!


2011.11.14. 16:06 CivilTV11

Hadronütköztető az Övegesben

A fizika nagy varázslója, Öveges József, 116 évvel ezelőtt, november 10-én született.

A nevét viselő gazdagréti szakközépiskola ebből az alkalomból idén is megrendezte az Öveges emlékhetet.

A szokásos programok mellett egy igen izgalmas kaland várta a diákokat, tanárokat és szülőket. A délelőtt 10 órára meghirdetett program nem kevesebbet ígért, mint egy virtuális látogatást a Cern-i nagy hadronütköztetőbe, hiszen az Öveges professzor nevét viselő középiskola a leghivatottabb arra, hogy elsőként vegyen részt egy virtuális látogatáson, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a világhírű részecskegyorsítóval.

CERN az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a részecskefizikai kutatások európai szervezete, a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma a francia - svájci határon, Genftől kissé északra. Jelenleg 3000 állandó alkalmazottja van, és mintegy hat és félezer tudományos kutató és mérnök dolgozik CERN-beli kísérleteken.

Az Öveges Szakközépiskola november 10-én 60 percre belépett Cernbe. Egyedül álló, izgalmas kaland volt.

 

Szólj hozzá!


2011.11.09. 14:38 CivilTV11

Megtisztult "Gomba"

A kerületi nagytakarítási akció keretében november 9-én a Móricz Zsigmond körtéren álló, szebb napokat megért körtéri "Gomba" általános takarítását végezte el az Újbuda Prizma Kht. A közterület megtisztításában tevékenykedők bámulatos gyorsasággal vetettek véget a rendetlenségnek, számolták fel az irdatlan mennyiségű elhagyott szemetet, flakonokat, rongyokat, papírokat.

Zsákoltak, söpörtek, fertőtlenítettek, hogy egy tiszta és rendezett területet hagyjanak maguk után. A közelmúltban kialakult áldatlan állapotok felszámolása mellett a kerület gondoskodik az épület folytonos tisztán tartásáról is, míg a felújítási munkálatok meg nem kezdődnek.

 

Szólj hozzá!


2011.10.24. 17:30 CivilTV11

Liszt ihlete, Liszt ihlette...

Liszt Ferenc születésének 200-évfordulója alkalmából az Őrmezei Közösségi Ház által meghirdetett Kreatív Művészeti Pályázat alkotásaiból nyílt kiállítás október 22-én az Allee Bevásárlóközpontban.

A megnyitón Kupper András alpolgármester is zongora elé ült.

Az Újbudai Kulturális Intézet koncepciója alapján, Újbuda Önkormányzatának támogatásával létrejött kiállítás november 11-ig látogatható. A kiállítás ideje alatt számos koncert is várja a látogatókat, amelyben fellépnek a Príma Primissima Díjra esélyes Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei is.

 

 

Szólj hozzá!


2011.10.21. 09:38 CivilTV11

Októberi gyertyafény

Újbudán számos helyszínen, iskolákban, történelmi helyszíneken emlékeznek meg az 56-os eseményekről, az októberi forradalomról. Mi így. 

forrás: freepress

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása